Eseménynaptár



- Pályázatfigyelő -

HU-11-E58-2013-R1 Kerékpáros (v)iszonyok








A „Kerékpáros (v)iszonyok” c. program egy 7 napos kerékpáros tábor Dél-Dunántúl három, a 311/2007. (XI. 17.) Kormány rendelet szerint leghátrányosabb helyzetűnek (LHH) minősített kistérségében (Barcs, Sellye, Kadarkút).

A programban a résztvevők megismerkednek:
1. a három LHH kistérség különböző gazdasági-társadalmi helyzeteivel, valamint
2. egymás kultúrájának behatóbb tanulmányozásával nem-formális tanulási módszereken keresztül.

A programban 20 személy vesz részt, akik a MITE, valamint az Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület tagjai és munkatársai. A két szervezet 5-5 hátrányos helyzetben lévő fiatalt választ ki; a MITE az előbb említett LHH-s térségből, a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület pedig a Románia hátrányos régióiból.

Eredete
A program során nem-formális tanulási módszerek segítségével (kerékpározás, közösségi művészet, workshop-ok) a résztvevők közelebbről megismerik az említett LHH kistérségek gazdasági-társadalmi helyzetét. A fiatalok közvetlen résztvevőik a sikerek és problémák feltárásának, a helyzetelemzéseknek és a megoldási javaslatok, ötletek bemutatásának.

Célja
A „Kerékpáros (v)iszonyok” program általános céljai:
- a helyi közösségek kulturális és etnikai csoportjai közötti ellentétek csökkentése;
- megismerni a kistérségek gazdasági-társadalmi helyzetét;
- erősíteni a társadalmi párbeszédet;
- a fiatalok aktív részvétele;
- közösségteremtés és közösségfejlesztés;
- önismeret;
- társadalmi összefogások megismerése;
- helyi kezdeményezések fontosságának tudatosítása.

Ez a projekt az Európai Bizottság és a Fiatalok Lendületben Programiroda támogatásával valósult meg. A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a Magyar Nemzeti Iroda véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki.





© 2002 MITE - Utolsó módosítás:
2011.02.07. 18:15

Ajánlott felbontás: 1024x768